Alexander technique

HU  |  ENBíró Gergely
Ütőhangszeres művész, Alexander technika tanár

Zene   Alexander technika

Bíró Gergely

Tel: +36 30 9486595
info@birogergely.hu

„Meg kell tanulni a felfelé esés művészetét.”

(Patrick MacDonald)

 

Bíró Gergely

Ütőhangszeres művész-tanár, nemzetközi (ATI) diplomás Alexander-technika tanár

 

1971–ben születettem Budapesten zenész családban.

 
Zenei tanulmányaimat Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végeztem. Tanulmányaim során háromszor részesültem Köztársasági Ösztöndíjban.

 
Egyetemi éveim alatt meghívást kaptam a Gustav Mahler Nemzetközi Ifjúsági Zenekarba, a Pacific Music Festival Világzenekarába és Zenekari Akadémiájára - Japánba, valamint a Bayreuth-i Nemzetközi Ifjúsági Zenekarba, és elnyertem a Darmstadt-i Ferienkurse für Neue Musik ösztöndíját is.

 
1993-ban elnyertem az Artisjus - Kortárs Magyar Mű Legjobb Előadója – díját.

 
1992-től kisegítőként, majd 1999-től megbízott szólamvezetőként a Budapesti Fesztiválzenekarban játszottam ütőhangszereken és üstdobokon.

 
1994-2000-ig a Máv Szimfonikus Zenekar tagja voltam.

 
2000-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ütőhangszeres szólamvezető művésze vagyok, ütőhangszereken és üstdobokon játszom.

 
2006-ban szólistaként is bemutatkozhattam a Nemzeti Filharmonikusok élén a Művészetek Palotája hangversenytermében, Dubrovay László – Concerto ütőhangszerekre és zenekarra című művével.

 
Rendszeresen felléptem illetve fellépek többek között a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Magyar Állami Operaház Zenekarával, a Concerto Budapest zenekarral, az Erdődy Kamarazenekarral, a Componensemble és az Intermoduláció együttesekkel valamint az Amadinda Ütőegyüttessel.

 
Alapító tagja vagyok a korabeli hangszereken játszó Orfeo Kamarazenekarnak.

 
2003-tól 2008-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetében tanítottam ütőhangszer szakon.

 

Hosszan elhúzódó vállfájásom kapcsán ismerkedtem meg az Alexander-technikával, és 30 egyéni óra után, - melyek során nyomtalanul tűnt el a fájdalmam -, döntöttem a 3 éves Alexander-technika tanárképző iskola elvégzése mellett. Tanáraim Magyari Beck Anna (vezető tanár), Lukács Tünde, Szabó Csilla, Szabó Mónika és Guba Márta voltak.

 

2010-től tanítok Alexander-technikát magánórák keretében saját stúdiómban, illetve korábbi iskolámban is.


2010-től részt veszek a Soproni Nemzetközi Body Mapping kurzus munkájában is Alexander-technika tanárként.

 

Az Alexander-technika a mindennapos teendők megkönnyítése mellett az ütőhangszeres játékban és annak tanításában, a színpadi lámpaláz leküzdésében, valamint a sportolásban (úszás, tenisz, ejtőernyőzés, lovaglás) bizonyult és bizonyul számomra különlegesen hasznosnak és hatékonynak.


Alexander-technika tanárként, aktív zenészként, férjként és apaként egyaránt fontos számomra a megszokásaink felismerése, és annak tudatosítása, hogy mindig van választásunk. Ez vezet el minket a gondolat, a test és a kommunikáció szabadságához, valamint a művészi szabadsághoz is.

 

Angolul és németül beszélek.

  ©2014 Bíró Gergely